Döntetlen

Vannak még fehér foltok az internetező lakosság tudásában, kár tagadni:

http://googlebattle.com/result

Kategória

dátum 2010. 02. 05. 09:51 író justdoit

Mindentudás félperce

Jó reggelt kedves kollégák (figyelem: modorosság fennforgása!)!
Mai előadásunk tárgya: Justdoit (született: Never-actually-did-it)
csajozási technikái.
Tulajdonképpen csak egyetlen technika figyelhető meg, ez pedig a
hírhedt "Megdöntöm, aztán majdcsak lesz valahogy" néven elhíresült
testcsel. Ennek a módszernek a sikeressége kétféleképpen mérhető.
Az elméleti sikeressége (megdöntötte és tényleg lett valami), elég
magas. Messze az ipari átlag feletti. A gyakorlati sikeressége
(megdöntött/megkörnyékezett arányszám) azonban sokkal kifejezőbb. A
racionális számok abszolút értékének kiterjedt halmazának alsó
határértékét feszegeti.
Mindezek tükrében érthető, hogy a mostani állapot miért is nem
tekinthető J. nyugalom beli állapotának.
Ezen aktivált állapot az, mely a zavart okozza ezen szépséges és
kihaló félben lévő depresszióban.
Itt szeretném leszögezni és egyúttal kihangsúlyozni, hogy igenis
vannak entitások, melyek végleges kiveszése nem befolyásolja a Föld
bioszférájának állapotát negatív irányban. (Igen, a depresszió egy
entitás, önálló, gondolkodó lény. Én az enyémet Bélának neveztem,
persze csak azért, mert a Péntek már foglalt, a Hétfő pedig
elcsépelt.)
Köszönöm a figyelmet, legközelebb innen folytatjuk! Az eddigiekből
röpdolgozat lehet!

Kategória

dátum 2010. 01. 31. 04:02 író justdoit

Néha történnek jó dolgok is

Az élet zajlik, mégha néha egy kicsit le is maradok róla. Nem azért hallgattam, mert nem történt semmi. Azért hallgattam, mert túl sok minden történt, csupa olyasmi ami nem érdekes, nem vicces és cseppet sem kalandos. Sokkal inkább küzdelmes, fájdalmas, lehangoló, monoton, lélekölő és elkerülhetetlen.

Ha esetleg történt is valami érdekes, az elveszett a pusztulat áradatában és elnyelte a feledés félhomálya. Ha boldog vagyok, tudok írni; ha szomorú vagyok, tudok írni. Ha elcsigázott vagyok, vagy elgyötört - nem megy. Érdektelenségbe fullad a gondolat, a tettet a lélek üressége bénítja meg.

Az inteligensebb olvasóban mostanra már minden bizonnyal felmerült a kérdés: miért ír ez a fasz épp most? Boldog talán, vagy épp ellenkezőleg?

Minden előzetes híresztelés ellenére, boldog vagyok. A lakásomon - egy jelentéktelen 19 hónapos csúszással ugyan, de - megkezdődtek a javítási munkálatok. Két hete alszom a saját kanapémon, pedig nem tettem semmi rosszat. Mindez azonban nem zavar, mert lassan ugyan, de haladunk. [Üzenet az agynak: írni az építőiparról csupa olyan dolgot amit mindenki tud, de jó lenne kiengedni a gőzt.]

Ugyancsak boldogságra ad okot, hogy a tavaly levert lécet, ezúttal átvittem. Nem fölényesen, de nem is csuszával. Sikeresen bebizonyítottam ezzel azt, hogy a magyar nyelvvizsgarendszer teljességgel alkalmatlan a jelentkezők valódi tudásszintjének a mérésére. Azonban jobb ha az ember nem küzd a rendszerrel, hanem kihasználja annak hibáit.

Harmadsorban boldogságra ad okot a lakásfelújítás azon hozadéka is, aki szőke és jó feneke van. Kevésbé okoz boldogságot a csatolmányként kapott két macska is, de ilyen apróságokon nem akadunk most fent.

Végül pedig, de természetesen - a szónokok ezredéves lerágott csont szófordulatával élve - nem utolsó sorban: kaptam két hét fizetett szabadságot, melyet nem vonnak le az évi rendes szabadnapjaimból. Hétfői kezdettel.

Egyetlen gondom van csupán: kezd gyanússá válni ez az egész helyzet. Nemsokára valami borzalmas dolognak kell történnie, hogy a kortól bezöldült rézserpenyők újra egyensúlyba kerüljenek.

Boldog vagyok, de legbelül rettegek. Szerintem minimum egy vakbélgyulladás jön, de az azonnali és végleges kopaszodás sem kizárt.

Kategória Élet || , , ,

dátum 2010. 01. 29. 18:13 író justdoit

Az élethosszig az túl sok

Az élethosszig tartó tanulás (gyk.: life long learning) koncepcióját ha nem is fogadtam el maradéktalanul, beletörődtem. Inkább ezt veszem át a papok repertoárjából, mint a nőtlenséget, vagy az ehetetlen ostyát. Apropó, Jézus teste a történet szerint kenyér volt csezd meg, nem ostya. Tessék támogatni a haza mezőgazdaságot és a pékeket!

Visszatérve a tanulásra. Beletörődtem, belenyugodtam és már nem harcolok ellene. Azt azonban a legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy életem végéig mindig ugyan azt kell újra és újra megtanulnom. Beugrottam egy hatalmas mókuskerékbe, futok futok, de nem haladok előre. Csak néha pofára esem.

Kategória Élet || ,

dátum 2009. 10. 15. 22:27 író justdoit

Lakáson

Egy közepes házibuli nagyszerű lehetőség arra, hogy az ember megszabaduljon a közepes minőségű repibor készletétől. Aztán persze összefut a több mint tíz éve nem látott másod unokahugával és csak bambán hallgatja a családi események érzékletes leírását. Közben pedig azon gondolkozik, hogy a fogyókúra és a házipálinka, nem jó barátok.

Kategória Élet || , ,

dátum 2009. 10. 05. 15:46 író justdoit

Fakír

Egy kicsit kezd zavarni, hogy két nővel alszom együtt - egyik a szomszéd szobában, a másik mellettem az ágyban húzza a lóbőrt - és egyikkel sem fekszem le. Balfasz vagyok e?

Kategória Élet || , ,

dátum 2009. 09. 21. 16:10 író justdoit

Érdeklődés fókusza

Női munkatárs útbaigazítása:
  -Jobbra lesz egy zöldséges, aztán balra a második virágos utáni utca.

Férfi munkatárs:
  - A benzinkút előtt balra.

Kategória Élet || , , ,

dátum 2009. 09. 02. 20:16 író justdoit

Tesztelgetnék

Egy ideje keresek, motort. Úgy tűnik nagyon speciális igényeim lehetnek, mivel nem igazán találok megfelelőt. Majd egyszer leírom mik is az igények, és miért nem felel meg neki egyik motor sem. Igen, sajnos a jelenleginek is vannak hibái, de dolgozom rajtuk. Majd erről is írnom kéne egyszer.

Időközben elkezdtem tesztelni a kínálatot. Megvolt például a Kawasaki GTR 1400, majd írok róla, fantasztikus volt. Azonban a Hondával nem bírtunk megegyezni, és többször szervezéssel sem sikerült felpattannom a VFR-re. Ami ideális megoldásnak tűnik, de próba nélkül nem vagyok hajlandó megvenni semmit. Fogkefét sem. Először azért mondták le a teszt időpontját, mert kellett nekik valami bemutatóra a Hungaroringen, majd nem ért oda Szombatra abba a kereskedébe, ahová megbeszéltük a második találkát. Aztán megígérték, hogy a tesztkaraván végeztével, kikérik nekem egy próbára az importőrtől a gépet; de most eladták. Így megintcsak nem tudom kipróbálni.

Következzen tehát a felhívás: kipróbálható VFR-t keresek, lehetőleg a legfrissebb szériából. Az sem baj, ha eladó. Jelige a kiadóban.

Kategória Motor || , , ,

dátum 2009. 07. 29. 11:59 író justdoit

Mementó

Remélem anyám, apám, csajom (majd ha megint lesz), stb. sosem akad rá erre a blogra.

Kategória Motor || ,

dátum 2009. 07. 21. 17:55 író justdoit

Puhapöcs

Beszari szar vagyok, beismerem.

Munkából hazafelé volt egy kis Joe baros élményem, de nem vagyok rá büszke. Egy lámpánál megállt mellettem egy Harley. Valami sportos, nem igazán ismerem őket. A blokk úgy rezgett, hogy majd kiesett a vázból. A srác nagyon nézte a motorom. Eleinte nem volt semmi, el-eljöttünk a lámpáktól, de semmi cikázás. Laza volt a forgalom a Soroksárin befelé. Aztán egy lámpánál valami elpattant. Elkezdtük húzni.

Nem tudott elhúzni, ott zúgtam mögötte. Azonban egyszer csak felfogtam valamit. A délutáni csúcsban tekerek a belváros felé 160-nal. Elvettem a gázt, és visszalassultam egy lazább tempóra. Egyszerre éreztem, hogy gyáva vagyok, mert hagytam elmenni; és emellett, hogy idióta vagyok. A városban döngetek olyan tempóval, ami abszolúte nem oda való.

Így utólag vállalom a felelősséget, főleg erkölcsileg. Azonban remélem, hogy képi bizonyíték nem készült erről. Nincs kedvem eladni a motorom, hogy kifizessem a bírságot.

Kategória Motor || , ,

dátum 2009. 07. 06. 21:48 író justdoit

Távirat

Valaki megmondaná nekem mi a faszért nem lehet online táviratot küldeni? Melyik részlet nem megvalósítható? A szöveg beírása, a cím megadása, a papír kiválasztása vagy esetleg a fizetés?

Kategória Élet || ,

dátum 2009. 07. 02. 10:28 író justdoit

Lagzi

Szombaton lagziban voltam. Másnap elkértem a fotókat, hogy azért legyen pár emlékem.

Igaz ami igaz, már kettőkor elkezdtünk borozni, és a menyasszonyrablás alatt mindenféle jägerekkel emberkedtem; de arra senki sem számított, hogy már tízre teljesen lemegyek kutyába. Mentségemre legyen mondva, később a gyertyakeringőkor már teljesen úriember voltam. Csak párszor rúgtam térden a partnerem, de nem láttam rajta, hogy nagyon haragudna. Megígérte, hogy velem vacsorázik.  Ilyen rapid módon még sosem józanodtam ki, azt hiszem megtaláltam az üdvözítő módszert. Nem a sör+unikum páros az, pedig eddig hittem benne.

Kicsit később megtalált a vőlegény és inni kellett vele. Majd megtalált az örömapa is. Vele is inni kellett. Ez abban segített, hogy a petróleum lámpát mívesen énekeljem az úri közönség nagy örömére a táncparketten (ez mondjuk nagyon modoros volt). Abban azonban nem igazán segített, hogy ne szédüljek még másnap este is.

Jó volt na. Igazán őszinte módon tudtam ismerkedni, csak magamat adtam. A nyelvi korlátokon félkézzel lendültem át, még a magyar rokonokkal is. A külföldieket meg nem hiszem, hogy még valaha látnám.

Ma hangfelvétel volt. Mostantól ha valaki felhívja a céget, egy igen borízű hang fogja köszönteni. Őszintén szólva nem hiszem, hogy sokat rontanék a cég nemzetközi megítélésén.

Kategória Élet ||

dátum 2009. 06. 29. 20:37 író justdoit

Munkálatok

Rövidhír:

Ma reggel Budapest kilencedik kerületében kábelfektetési munkálatok kezdődtek. Kicsit később a szokásosnál, mert elaludtam.

Kategória Élet || ,

dátum 2009. 06. 24. 08:39 író justdoit

Eső

Szeretek esőben aludni. Kivéve talán akkor, ha sátorban vagyok. Persze
ez is társaságfüggő.

Kategória

dátum 2009. 06. 21. 02:32 író justdoit

Addig is

"Csá gyíkok, én leléptem". Megejtem az idei nyaralásom, majd jövök. Addig is nézegessétek ezeket a videókat:

http://www.roadmc.com/default.asp?pub=0&sub=6

Nagyjából erre készülök én is. Csak én szebb vagyok, sokkal. Tudom. Mondta az anyukám.

Kategória Motor ||

dátum 2009. 06. 05. 06:04 író justdoit

Ómen(ek)

Én most készülök túrázni, erre miket olvasok. Van aki kanyarban borul, van aki előtt megfordulnak és belecsattan. Kezdek aggódni.

Kategória Motor || ,

dátum 2009. 06. 03. 10:48 író justdoit

Copycat

dilbert

Kategória Élet || ,

dátum 2009. 05. 31. 09:22 író justdoit

Vidám vasárnap

Vasárnap igazi motoros idő volt. Ennek köszönhetően olyan volt a 24-es út, mint egy permanens motorostalálkozó. Amúgy minden fasza volt, csak a seggem fáradt el. (Tetszik érezni a finom homoerotikus viccelődést?)

Sikeresen leradíroztam a gumi bal oldaláról a majrécsíkot, ami másnak nem nagy dolog, de nekem az. Böte vagyok na, ilyen apró kis dolgoknak is örülnöm kell. Viszont teljes bőrcuccban hegyet (magyar viszonylatban hegy, tehát: dombocskát) mászni nem fasza dolog.

Láttatok már rémült motoros rendőrt? Nem szép látvány. Elmesélem. Valami névtelen hegyi utacska, leintettek, mert ellenőrzés van. Kicsit lemaradva követtek a többiek, őket is leintették. Az egyikük egy kurva nagy bmw-vel pont előttem állt meg keresztben. A motorom egyik oldalán én álltam, a másikon az egyik rendőr. A motorom mögött a rendőrmotorok. A kolléga egy kicsit imbolygott a motoron, majd rájött, hogy nagyon nem ér le a lába (a 18% emelkedőn keresztben állt meg). Szépen lendületesen megindult felénk a majd 400 kilós gép+ember szörnyeteg. Mi pedig teljes testtel feszültünk neki, hogy mentsük a menthetőt. Nem vagyok képes szavakkal leírni mindazt amit ott és akkor a rendőr arcán láttam. A kollegának megjegyezték, hogy a vadonatúj (2007-es) gépet nem itt kellene próbálgatni. Látszott rajtuk, hogy nagyon aggódnak a tesi épségünkért.

Amúgy rendesek voltak, bár bepróbálkoztak egy becsúszó szereléssel. Azonban volt nálam eü csomag. Persze ezt lehet, hogy csak azért kérdezték, mert látták kikkel motorozom.

Azt már most eldöntötték utitársaim, hogy nem vezethetem a csoportot, mert túl gyors vagyok.  Na ja, hegyi utakon. Azonban autópályán ők majd jól bebújnak a kertkapunyi szélvédők mögé, én meg próbálhatok elrejtőzni a slusszkulcs mögött.

Amúgy volt minden. Volt pisztráng, volt kerékszitálás, volt Kékes, volt siroki vár. Még egy kis eső is volt reggelt, hogy jó retkesen kelljen az egész napot végigcsinálni. Edzésnek végülis jó volt. Már erősen készülök a nyaralásra. Szokatom a főnököt a gondolathoz, hogy nemsokára nem leszek.

Kategória Motor || , , ,

dátum 2009. 05. 25. 14:47 író justdoit

Első tavi napok

Érdekes dolgok következtében péntek este Almádiban kötöttem ki. A hívószó az open-bar volt. Ami annyira open volt, hogy 11-kor már be is zárták. Hajnali kettőig az asztalokról elhalászott üvegek aljáról szopogattuk ki a maradékot. Mivel így nem tudtam magam tartani az alapszabályhoz: csak egyfélét igyál; reggel jelentős fejfájással ébredtem. Bár a helyzeten nem sokat segített, de ki kell jelentenem: szarás közben fasza dolog bagózni. Felszabadító érzés.

Gondoltam egy kis kiránduláls majd segít. Egy kis kirándulás és egy jó olajos, sajtos, tejfölös, fokhagymás lángos. Az első az idén. Vakon elindultam a felvidék útjain, kihalt falvakon vágtam át, és kurvára élveztem a kanyargást. Majd egész idő alatt vigyorogtam. Légkondi ki, ablak le, zenei ki. Csak a szél zúgását, a gumik csikorgását és a kipufogó hörgését hallgattam. Ide még egyszer vissza kell jönnöm motorral is. Az utak persze helyenként kritikán aluliak voltak, de láttam már rosszabbat is.

Alant láthatjátok a térképet és pár képet.

 


Karingázás tihany felett nagyobb térképen való megjelenítése

balatonszőlősi temető

 

balatonszőlősi temető

 

balatonfelvidéki falu

 

balatonfüredi strandon

 

Tihany alatt

Kategória Élet || , ,

dátum 2009. 05. 16. 14:33 író justdoit

Baszcsi

Ha még egyszer meghallom, hogy kabcsi, ütök. Ha ilyen jó segge lesz akkor is mint most, akkor is ütök.

Kategória Élet || ,

dátum 2009. 05. 15. 19:16 író justdoit

Régebbiek | Végére »

Kategóriák

Cimkék

@email @mms 24 ablak acél adó agytorna ajax alkohol állam álláskeresés állat allatok álom alvas alvás anime anya apache apeh áram aruhaz asztal ausztria auto autógumi autók baki balaton baleset bankkartya bar baratno baratok beat belemkivan belvaros beszéd beszolas betegség billyboy bkv bolt bor bőr bsa budapest buli büntetés callgirl celeb chill chill out cigi cím club comic cookie csajok csalad család csapat csere csonak css dallas debreceni depresszio depresszió design deviza dilbert divat dobogókő duma dupla dvd ebredes ébredés egetes együttélés ejszaka elektronika elet életkedv elmebeteg email emberek emberismeret erdély esés esküvő eső esz fantasy farkland faszok faszság felnott fenykepezes ferfi férfi ferfiak ferihegy film firefox foci fog fogoly fozes freeblog furcsa garázs gazdaság genitáliák google gtr gyerek gyogyszer gyorsulás gyurcsány haboru haj hajnal halal halottak hangya hatterkep házibuli hegedu hétvége hiany hiba hideg hilti hir ho hobbi honda hontalan horvatorszag horvátország hotel htacces ic ido idohiany idojaras időjárás ie index interjú internet iq iroda ismétlés it itthon izlés jatek játék javascript javitas js kaja kajak kapcsolat kar kave kawasaki kemenc kepek képek kereses kereszteny kéz kiállítás kilátások kina kinai kipufogo kocka kocsi kocsikázás kod koffein kolléga konyha korlátok kozlekedes közlekedés közmű közös wc kreischberg kutya lakas lakás lan laptop latyak lazadas letoltes lopas mac macska magyar magyarok makett marketing masszazs mátra megosztás microfos miegymas mikulascsomag mms modern kor motor mr1 munka munkáskéz murphy music nap napfény natha német nev nikotin nincs no noe nok noveny nők nyar nyaralas nyelv nyelvtudas online óra orr orvos otthon ősz pálinka papir parkapcsolat party pattanás pc péntek penz permalink php pia pihenes pocak podcast pokol politika posta rádió raktár randi reggel rendorseg rendőr riodejaneiro rock rokonok rom ruha sablon scrubs sebesség segg semmi sieles siles sms snowboard sor sorozat sors spam stagép stilus stunts superman sündisznó szabadido szabó szagok szakácsművészet szakma szamok szar szarás szemuveg szerelem szeretet szereto szerető szervíz szicília sziget szinkron szmog szombat szopas szorakozas szóvicc szőr szulo takaritas tanulas tanulás tapasztalat tapegyseg tavasz tech technika tél telefon terkep teszt teszteles tisza tisza tó tuntetes túra tűzőgép tv ugyfel ugyfelszolgalat ujsag újság ultrahang under construction unnep usa usb utálat utazas utazás úttest ülés vacsora vallas valuta varos vasárnap ver vfr vicc video vihar vilag virus vita vivaldi viz vonat wifi winand windows zaszlo zita

Archívum